Nem voltam mindig túlsúlyos; ezt a tíz év jojó-diétázásnak „köszönhetem”. Az viszont tény, hogy mindig is nagydarabnak, túlsúlyosnak láttam magam. Amikor visszanézem a régi képeimet, furcsa érzés fog el. Látom, hogy ott még kicsit kilátszottak a bordáim is, de akkoriban mégsem mertem ezeket a fotókat posztolni sehol, mert undorítónak éreztem magam rajtuk. Most, 30 kilóval többel, arra gondolok: „Te jó ég, bárcsak újra így néznék ki!” Nem is értem, mit gondoltam akkor… Na jó, azért most már kapizsgálom. Nézzük meg, milyen érzés volt „túlsúlyosnak” lenni, ami valójában teljesen független volt a súlyomtól – hiszen mindig is elégedetlen voltam.

Dagadtan még élni sincs jogom

Úgy éreztem, hogy értéktelen vagyok. Ezt azoknak nehéz megérteni, akik sosem aggódtak a külső megjelenésük miatt. Az értéktelenség érzése sokféleképpen megmutatkozott nálam. Például nem tudtam kifejezni a haragomat másokkal szemben, hiszen „még ahhoz sincs jogom dagadtan, hogy élni merjek” – nemhogy valakire dühös legyek.

Én nem szedhetek össze jó pasit, ha nagydarab vagyok. Nem hordhatok szép ruhákat, nem jár nekem desszert, és nem hordhatok magassarkút, mert abban úgy nézek ki, mint egy elefánt. Nem járnak nekem szép ruhák, nem jár ülőhely a buszon, és sosem történik meg velem, hogy egy srác elkéri a számom az utcán. Ha egy randin valakinek nem jövök be, akkor az csakis azért lehet, mert nem vagyok elég karcsú. Ha nem engednek előre a buszon, az csakis azért lehet, mert nem vagyok elég szép. Ezeket a dolgokat csak akkor érdemelhetem meg, ha lefogytam, ha már én is karcsú és értékes ember vagyok – addig nem.

A buli előtti ruhaválasztás drámája

Amikor egy összejövetelre, bulira készültem, mindig a ruhaválasztás volt a legnagyobb probléma. Emlékszem, ahogy a ruhakupac tetején ülve, szorongva próbáltam megoldani a „képletet”. Tudom, hogy túl nagy a karom – az ne látszódjon ki. Térdem fölé ne érjen a ruha. Nézem, mennyire tudom behúzni a hasam, és bosszankodom, hogy miért lóg a fenekem. Nem tudom, mit takarjak el, mit engedjek láttatni, de közben persze szeretnék menő és sikkes lenni azon a bulin.

A mai napig emlékszem arra a feszültségre és szorongásra, hogy nem tudok elég jól kinézni az adott helyzetben, és ez felemészt. Nem vagyok elég jó, nem vagyok elég vékony, nem érdemlem meg azt, amit a vékony és szép emberek. Ilyenkor, ha nagy nehezen találtam is egy „elfogadható” ruhát, akkor is az egész bulin a megjelenésemre koncentráltam. Vajon hogyan állok a legelőnyösebben? Hogyan kellene mozognom, hogy jól nézzek ki? Folyamatosan összehasonlítottam magam másokkal. Feszengés, ruhahúzkodás, hasbehúzás – az agyam 80%-át az kötötte le, hogy hogyan nézek ki.

De hol van itt az öröm? 

Hol van itt a felszabadultság? Hogyan tudnám észrevenni, mi zajlik körülöttem, ha folyamatosan azzal vagyok elfoglalva, hogy hogyan nézek ki? Olyan ez, mint egy önként vállalt szemellenző, egy béklyó, ami elveszi tőlem az összes örömöt, és megkeseríti az életem.

Mit tehetsz?

Próbáld meg áthelyezni a fókuszt az érzékletekre. Ha egy szituációban vagy – például egy csapatépítő grillezésen – és azon szorongsz, hogy hogyan nézel ki, hozd meg tudatosan azt a döntést, hogy figyelsz a környezetedre. Vedd észre, hogy zajlik körülötted az élet, és valószínűleg csak téged foglalkoztat ennyire a külsőd. Nyisd ki a szemed, érezd az illatokat, élvezd az ízeket, a társaságot. Kezdd el érzékelni, mi zajlik körülötted, és próbálj meg a jelenbe helyezkedni az érzékszerveid segítségével.

De a legfontosabb, hogy hozd meg azt a döntést: most áthelyezed a fókuszt. Az élet sokkal több annál, mint hogy a külsőd miatt feszengj, és hagyd, hogy ez az érzés tönkretegye a napjaidat. És a legfontosabb üzenetem: van kiút, és ennek az útja az önismeret.